Interjú Chris Vlok-al

Szerencsésnek mondhatom magam, hogy majdani újságíróként, már most lehetőségem nyílt egy újabb interjú elkészítésére. Beszélgetésem alanyának Chris Vlokot, a fiatal új-zélandi autóversenyzőt választottam, ezzel tovább gyarapítva a technikai sportokban szerzett ismereteimet.
Mindig is jó alanynak véltem a fiatal, kezdő versenyzőket, hiszen korukkal, tapasztalataik megszerzésével ők is sokat változnak majd. Kíváncsi lennék, vajon mit gondolhatnak a már korosodó autóversenyzők még gyermekként adott interjúikról. És persze arra is, vajon milyen differenciával állnak egy-egy helyzethez.
Az interjú készítésekor teljesen szabadkezet kaptam. Chris azt ígérte, kérdezhetem bármiről, én pedig felvillanyozva vetettem bele magam a lehetőség kiélvezésébe. Ezúttal nem egy oldalt képviselő cikkíróként vállalkoztam a feladatra, csak mint önmagam, a sportmániás fiatal.
Elöljáróban úgy érzem, köteles vagyok pár szóban bemutatni interjúalanyomat, hogy felkészültebben olvashassátok el beszélgetésünk lefolyását – már amennyiben ilyesmire vetemednétek.
Chris, 1992. szeptember 17-én látta meg a napvilágot, Capetownban, Dél-Afrikában. 2008-ban tette le voksát az autóversenyzés mellett és indította el karrierjét, miután saját pénzéből finanszírozott magának egy E30-as BMW-t. Mindezidáig láthattuk az E30 BMW Series NZ-ben, az Új-Zéland Formula Ford-ban, a Quebes Formula Tour 1600-ban, a South Island Formula Ford-ban, a Toyota Racing Series-ban, a Formula 3 Ausztrál Versenyzők Bajnokságában, a JK Racing Asia Series-ben és az European F3 Open-ben, jelenleg pedig a Brit Formula 3-ban éli ki szenvedélyét. A nagy versenyszellemű rajongók már a Hungaroringen is találkozhattak vele 2012-ben.

-       Chris, alig öt éve kezdtél versenyezni. Ki, vagy inkább mi inspirált téged arra, hogy ezt a karriert válaszd és mit szóltak döntésedhez a szüleid és a barátaid?

-       Igen, egy BMW E30-assal kezdtem versenyezni, melyet magam építettem. Vicces, mert sem a családomban, sem a baráti körömben nem volt olyan, aki része lett volna az autóversenynek. Ettől függetlenül nagyon szerettük a kocsikat, régen vettünk, majd eladtunk pár autót a bátyámmal, hogy pénzt kereshessünk a középiskolai tanulmányaink alatt. Különösen megszerettem a régi 3 szériás BMW-ket és nemsokára lett is otthon egy kisebb gyűjteményem.
Annak ellenére, hogy a családom nem igazán volt részese az autó- és motorversenyzésnek, én mindig úgy éreztem, hogy szükségem van a sebességre és ez az érzés hamar része lett autóvásárlási szokásaimnak is. Egyre gyorsabb kocsikat vásároltam, vagy csak gyorsabbá akartam tenni a már meglévőt. Azt hiszem innen jött az ötlet, hogy építsek egy versenyautót. Szóval, amikor egy öreg, bontásra váró 1984 318I BMW elérhetővé vált 400 dollár körüli értékben, úgy éreztem ez lesz a hozzá a megfelelő alap, így gyorsan megvettem. Ez tényleg a pillanat szelleme volt. Alighogy eszembe jutott az ötlet, megtaláltam az autót és pár nap alatt meg is vettem.
A családom folyton azzal jött, hogy csak az időmet és a pénzemet vesztegetem, de attól a perctől fogva, hogy eszembe jutott az ötlet, képtelen voltam mást csinálni, míg meg nem valósítom. És ez nem is történt másképpen. Tudtam, hogy megbánhatom majd, hogy elköltöttem azt a kevés, nehezen megkeresett pénzemet is, de megvettem az autót és ugyanazon a napon rendeltem hozzá pár alkatrészt is.
Tisztán emlékszem a napra, amikor elmentem érte és anyukám is velem tartott.
El kellett vontatnunk az autót a helyi szerelőhöz, hogy felszerelje az üzemanyag-szivattyút, hogy az autó elindulhasson. Azon az estén később édesanyám elvitt a szervizbe, hogy elhozhassam a kocsit. Hazafelé végig szorosan a nyomomban volt, úgy hiszem, így akart tesztelni egy kicsit, hiszen ez volt az első alkalom, hogy autót vezettem.
Anyám rémületére aztán hamarosan elkezdtem róni az utakat és csodálatosan éreztem magamat – Azonnal a megszállottja lettem.
A korlátozott költségvetésem miatt minden munkát magam végeztem, így nagyon kevés tapasztalatom volt az autókkal. Menet közben tanultam és nagyon élveztem.
Pár héttel később sikerült befejeznem a kocsit. Festettem rá néhány csíkot, majd az eredeti kerekekre is, ezután elvágtam a rugókat, hogy kisebb legyen az autó, beszereltem egy bukókeretet, egy kagylóülést és egy versenyhámot is. Kicseréltem a kormányt egy igazi versenykormányra és lyukakat fúrtam a hangtompítóba is, hogy hangosabb legyen. Jól nézett ki az első útján a helyi pályán, de sajnos rá kellett jönnöm, hogy sok mindenen kell még dolgoznom, hogy igazán jó és gyors legyen.
Elkezdtem járni a helyi BMW Racing Club üléseire, ahol pár idősebb tag személyében sikerült új támogatókra lelnem. Egyikük nekem adott egy verseny overállt, amit annak idején ő viselt, és adott néhány régi verseny fék-padot az autójából is. Hamarosan egy igazán gyors autót tudhattam magaménak, így azonnal bejelentkeztem az első futamomra.
Az első versenyemre a családomat is magammal vittem, akik amint megtapasztalták, azonnal megszállottá váltak és ez a mai napig sem múlt el. Én tényleg boldog vagyok, hogy támogatnak és részt vesznek a karrieremben, mert ez csak még élvezetesebbé teszi.

-       Számos kategóriában, és helyszínen versenyeztél már. Mik a tapasztalataid? Melyik a kedvenc pályád? Van esetleg olyan is, amelytől tartasz?
Nagyon szerencsés vagyok, hogy ilyen sok kategóriában versenyezhettem, rengeteg különböző autóval, igen! Nagyon sok jó tapasztalatom van a motorsporttal, és úgy hiszem, nem tudok olyan alkalmat mondani, mikor rossz érzésem lett volna egy versenyhétvége után – még akkor se, ha az adott verseny nem sikerült jól. Mindig élvezem a hangulatot.
A kedvenc tapasztalatom a Spa Francorchamp-i verseny kellene, hogy legyen az idei évből. Nagyon emlékezetes volt számomra, sok sikerrel a versenyemen, de élvezetes volt személyesen végignéznem a 24 órás versenyt is a családommal és a barátaimmal.
Vezetés szempontjából a kedvenc pályám a Hungaroring, a második pedig a Montreal Circuit GP (Circuit Gilles Villeneuve). A Hungaroring nagyon technikai, de elég gyors folyású, így nagyon élveztem a kihívást. Montreal azonban, tekintve, hogy utcai pálya, elég nehéznek bizonyult, de mivel egy Forma 1-es hétvégén vezettem ott, a hangulat csodálatos volt!
A legfélelmetesebb pálya a Brands Hatch. Nem szeretem a hátsó szakaszt.

-       Az autóversenyzéshez állandóan utaznod kell. Hogyan bírod ezt az életformát? Igazán fárasztó, nem de?
Igen, időnként tényleg az. Az első utazások minden évben nagyon izgalmasak és szórakoztatóak, hiszen egy új szezon veszi kezdetét, új kalandokkal és új emberekkel. Azonban a szezonok alatt folyamatosan repülnöm kell London és Új-Zéland között. Mára már egészen hozzászoktam, és a semmittevésben is találok élvezetet, például filmet nézek a 23 órás út alatt. Amikor ott vagy, ez egy teljesen más történet.
Általában a csapattal utazom, nagyon jó helyekre, szóval ez tényleg élvezhető.

-       Mennyi időt szánsz arra, hogy testedet a megfelelő kondiban tartsd? Milyen módszereid vannak rá? Van esetleg káros szenvedélyed, amiről mindezek mellett sem tudsz lemondani?
Alapvetően 15-20 órát edzek hetente, többnyire cardio dolgokat az edzőteremben, de nagyon szeretek futni, így rengeteget futok, és sokszor úszom is, néha pedig biciklizni is szoktam. Egyébként sokfélét sportolok, – nem sok fizikai aktivitást igénylő sportokat is űzök, mint a tenisz és a baseball - a labda sportok mindig viccesek, akkor is, ha csak passzolgatunk a barátaimmal, mikor együtt lógunk.

-       Mi a legfőbb cél, amit el szeretnél érni a későbbiekben?
Több célom is van, de a legfőbb, hogy a Forma 1-ben versenyezhessek. A Forma 1 mellett azonban igazán érdekel az Indycar, a DTM, a Le-mans és a V8 Supercars is, így szeretnék versenyezni ezek közül valamelyikben, bizonyos szakaszokon. 

-       Bár a száguldás okozta adrenalin, sok versenyző szerint felülmúlhatatlan élmény, nem szabad megfeledkeznünk az autóversenyzés veszélyeiről sem. Volt már komolyabb baleseted?
Az adrenalin tényleg egy olyan dolog, melyet még nem sikerült pótolnom, vagy hasonlóképpen előidéznem más dolgokkal az életemben, így tökéletesen egyetértek ezzel.
Minden sportnak része a veszély, egyszerűen csak a motorsportokénak sokkal nagyobb. De azt hiszem ez az egyik oka annak, hogy ennyire kifizetődő és élvezetes.
Amikor beülsz a kocsiba el kell felejtened, hogy mi történhet és arra kell koncentrálnod, hogy mi az, amit engedsz, hogy megtörténjen. Történnek balesetek, de a legtöbb a sofőr hibájából (pl. mikor megszűnik a koncentráció). Szóval én próbálok arra koncentrálni, hogy megfelelően tegyem a dolgom és sikerüljön figyelmen kívül hagynom minden ’’mi lesz, ha…’’ dolgot vagy eshetőséget. Ahogy a mondás tartja: „Ne próbáld irányítani, az irányíthatatlan!”

-       Mely más sportágak játszanak még szerepet az életedben?
Rengeteg sportot szeretek! Vitorlázás, repülés, mindenféle motorsport, jégkorong, kosárlabda, rögbi, tenisz, golf és sok más!

-       Úgy tudom, üzletemberként is remekelsz. A versenyzés, edzés és egyéb elfoglaltságok mellett, elég időd jut arra, hogy megpróbálj normális fiatalként élni?
(nevet egy kicsit) Igen, nagyon érdeklődöm az üzletvilág iránt, és bár sok időt töltök azzal, hogy a projekteken dolgozom, mindig van egy kis időm, hogy egy normális, huszonegy éves fiú legyek.

-       Milyen karriert tudnál elképzelni magadnak, ha nem lehetnél autóversenyző?
Ha nem versenyezhetnék az autókkal, azt hiszem repülőt vezetnék (műrepülőként) vagy esetleg boboznék. Az egyik barátom, akivel sokat edzek, tagja volt az egykori olimpiai bobcsapatnak, így én is nagyon érdekelt lettem a sportban általa.

-       Hogyan látod magad húsz év múlva? Család, gyerekek, „nyugdíjas évek”?
Húsz év múlva… Ezt nagyon nehéz elképzelni. Egyelőre csak élvezem a jelent, de amit tudok mondani, az az, hogy szeretnék egy házat Dél-Franciaországban addigra… vagy talán egy jachtot. Valószínűleg egy fiatal családot is.

-       Interjúm utolsó kérdéseként, úgy érzem muszáj rákérdeznem arra is, mely számos lány fejében gondolatokat ébreszt. Van barátnőd, Chris? :) Ha igen, ő hogyan viseli a szenvedélyes, ugyanakkor életveszélyes munkádat?
(mosolyog) Nem, nincs barátnőm. Jelenleg annak van értelme számomra, ha egyedülálló vagyok, a sok utazás és a motorsporttal járó kötelezettségek miatt, de hé, talán, ha belép az életembe a megfelelő lány, soha nem lehet tudni… talán mindez megváltozhat!

A rögtönzött kis interjú végeztével, szeretném megköszönni Chrisnek az együttműködést, és, hogy kitartóan válaszolt a legidegesítőbb üzeneteimre is. A nagyon aranyos fényképéért, melyen hazánkat köszönti, pedig különösen hálás vagyok. 

Emellett mindenképpen köszönetet kell mondanom Adrinak és Noncsinak az angolban nyújtott segítségért, melyre valljuk be, szükségem volt egy kicsit, hiszen nem tartok benne még kiemelkedő szinten.
De ami talán a legfőbb, hogy őszintén hálás vagyok mindenkinek, aki vette a fáradtságot arra, hogy végigolvassa a sorokat. Ígérem, még találkozunk!