Beszélgetés Oravecz Nórával

Több mint, százezer követőt tudhat magáénak hazánk egyik legkiemelkedőbb bloggere, nem is beszélve könyveinek megannyi eladott példányáról. Miközben folyamatosan blogol, utazik és motiválja rajongóit, szakított egy kis időt arra, hogy egy kellemes beszélgetéssel övezett interjút készíthessek vele. A Gozsduban ülünk szombat délben és bár a technika ördöge megpróbál megakadályozni, a telefonom végül mégis az együttműködést választja. Én pedig kérdezni kezdem Nórát eddig felépített karrierjéről, tapasztalatairól és jövőbeli terveiről.

Gyakran megkérdezik, mi ihlette az Összekötvét. Én azonban arra lennék kíváncsi, hogy mennyi időbe telt, mire elhatároztad, hogy megírod? Jött az ötlet és már neki is láttál, vagy érlelgetted magadban a gondolatot egy darabig?

Nálam ez mindig úgy működik, hogy jön valami egyik napról a másikra és nem úgy, hogy most leülök és könyvet írok. Nyilván vannak, akik így csinálják, de nálam az alkotási folyamat annyira intuitív, hogy nincs ilyen. Eddig úgy működött, hogy jött egy gondolat, láttam valahol valamit és abból elindult egy sztori a fejemben én pedig élveztem ezt a fajta játékot. Mindennap leültem és általában egy hónap alatt kijött belőlem az alap, amire aztán később épült valami. Mindennap úgy ültem le, hogy ez bestseller lesz. Akkoriban napi nem több mint, egy órát szántam rá, mely során így álltam hozzá. Tudtam, hogyha bestseller lesz, sok emberhez jut el, és sokaknak segíthet. Ez volt a cél.
Az Igazi köteléknél azonban kicsit másabb volt a helyzet, ott már tudtam, hogy akarok egy második részt. Pár vonal körvonalazódott bennem, de nem tudtam, hogy mi lesz a sztori. Elkezdtem és két hónapot végigkínlódtam a megírásával, mert olyan mélyre sikerült nyúlnom, olyan érzésekről írtam, melyeket én is átéltem. Arról írni, ami neked a legmélyebb fájdalmad, nehéz.

Alapvetően Kloét és Benit valós személyek ihlették, vagy te raktad össze őket?

Összeraktam. Valójában, ha Benit vesszük alapul, azért szerettem volna az ő karakterét, mert ő a lányok végzete. Mindenkinek volt az életében legalább egy olyan pasi, mint ő. Aki zavaros, elérhetetlennek tűnik, mégis elérhető, ettől izgalmas. Kloé pedig egy nagyszájú lány,aki ahogy velem együtt sokan, hátrányos helyzetből indult. Rengeteg lány jön fel vidékről és próbálják megvalósítani önmagukat, így ezzel a helyzettel is tudnak azonosulni. Sokan kérdezik, mi köze van hozzám Kloénak, valójában van is, meg nincs is. Minden karakternek van hozzám köze, ugyanis azokból a hatásokból születnek, amik engem érnek.

Mi volt a legnehezebb ennek a két könyvnek a megírásában?
Ha az Összekötvét vesszük, a kiadó megtalálása volt a legnehezebb. Júliusban végeztem a könyvvel, és majd egy évbe tellett az, hogy a Librivel szerződjek. Addig négy kiadóval tárgyaltam. Volt, aki végül anyagi problémákkal küzdött, mások pedig bírálni kezdték a kéziratot, én meg sorra felálltam, mert tudtam, ez a könyv nem ilyen emberek által fog kimenni. Volt egy személy, aki azt mondta, amíg ő él, az Összekötve nem megy ki, én azonban ott hagytam őket, ugyanis amilyen energiát én teszek valamibe, a csapat többi része is olyat tegyen bele, másképp nem lesz eredményes. Az igazi kötelék-nél sokkal inkább a lelki része, az, hogy megírjam.

Milyen érzés, mikor azt mondják, hogy oké, kiadjuk, de írd át?
Ez minden kiadási folyamatnak a része. Amint megvan a kiadó, a következő rész az, hogy átírod. Ezt ne úgy képzeld el, hogy más lesz a sztori, egyszerűen csak annyit dolgoztál már a könyvön, hogy lehet, már észre sem veszed, hogy ellentmondás van benne. Ilyenkor kell egy szerkesztő, aki segít.

Mint azt említetted is, az írók gyakorta hozzátesznek karaktereikhez saját tulajdonságaikból, vagy éppen olyanból, melyről mindig is álmodtak. Ha a könyved valamelyik szereplőjének átvehetnéd a tulajdonságát, ki lenne az és miért?
Igazából, úgy gondolom, hogy teljesen rendben vagyok a saját életemmel. Nem szeretnék más tulajdonságából átvenni semmit. Én ezt tanultam meg kezelni és ezt kaptam. Soha nem gondolkodtam azon, hogy kitől, és mit vennék át.

Hamarosan újabb könyved fog megjelenni, mesélnél róla egy kicsit? Úgy tudom ez lesz az első motivációs könyved.
Igen, de előtte egy újabb 99 jelenik meg, ezt minden évben várhatják az Olvasók. Nagyon régi álmom volt az a könyv, amin most dolgozom, de erről még nem mondhatok túl sokat.

Most tértél vissza Amerikából, melyet sokszor említettél, hogy hatalmas álmod volt. Azt kaptad ez alatt a három hónap alatt, amire vágytál? Lehet egyáltalán arra számítani, hogy ezt és ezt fogod kapni az utazás során?

Lehet erre számítani, de szerintem butaság. Úgy mentem ki, hogy bármi történhet. Nem voltak elvárásaim. Megtanultam az életem során, hogy ha elvárásaim vannak valamivel szemben, nagyot lehet csalódni, ezt pedig nem akartam. Túl fontos volt Amerika számomra ahhoz, hogy csalódjak, így hát úgy mentem ki, hogy lesz, ami lesz, és végül minden nagyon szuperül sült el. Ha lett volna elvárásom, azt is felülmúlta volna. De nem volt. Így minden nap egy csoda volt. Az, hogy sétálok Hollywoodban, Penn Badgley-vel készítek interjút és látom Opraht… Egy dolog azonban beigazolódott, melyet gyerekkorom óta éreztem: nekem az az otthonom. Ezt New Yorkban éreztem igazán, de maga Amerika is. Ez pedig igazi megnyugvás, hogy mégsem éreztem rosszul, amikor azt mondtam, hogy nem ide tartozom. Az ilyen megérzésekre hallgatni kell! Ettől függetlenül viszont fontos, hogy azt az érzést, amit ott éreztem, valamilyen formában itt is meg tudjam valósítani. Persze ehhez néha inspirációra van szükség, ezért sokszor vissza fogok járni New Yorkba.

Miután hazaértél, szükséged volt pár napra, hogy kikapcsolj, azóta azonban ismételten pörögsz, folyamatosan frissítesz a blogodon, sorra írod a könyveket és mindemellett járod a világot is. Mi adja az energiát ahhoz, hogy mindennap képes legyél a maximumot nyújtani?

Az, hogy megtapasztaltam, milyen boldognak lenni. Amíg ki nem mentem Amerikába, nem tudtam, hogy milyen érzés az, hogy minden áldott napod egy csoda. Addig is imádtam az életemet, de az, amit kint éreztem, teljesen más volt. Egy újabb szint. Zseniális érzés, mikor a helyeden vagy.

Fejlődni szeretnék és tanulni. Amikor a legnagyobb álmaidat valóra váltod, az arra ösztönöz, hogy újabbakat találj ki, mert ha ezek sikerültek, akkor másokat is valóra tudsz váltani és nincsenek előtted határok.

Június óta már a blog, az előadásaim és a könyv teszik ki az életemet, ami szabaddá tesz. Az írás mindent biztosít számomra ahhoz, hogy boldog legyek.

Alig pár hete vagy itthon, máris újabb utazás van kilátásban. Mi volt az eddig meglátogatott helyek közül a kedvenced?
Amerikából New York, Európából pedig Lisszabon.

És melyik az a hely, ahol még nem jártál, de szeretnéd meglátogatni?
Ez érdekes, mert ha Amerikáról van szó, New Yorkot akarom újra meg újra látni, és nem érdekel más. Sok városban jártam kint, ezt most így érzem. Indiába és Távol-Keletre szívesen elutaznék egyszer, de nem érzem magamban azt a fajta vágyat, mint Amerika iránt, úgyhogy egyáltalán nem prioritás.

Hogyan hat az írói énedre az utazás?
Idő kérdése. Lisszabonban hét napot töltöttem, az első három nap felfedeztem a várost, a maradék négy napban pedig jutott időm az írásra, ezzel szemben New Yorkban annyi intenzív volt, hogy kevés volt az egy hét, így nehezen tudtam írni.

Mint azt tudjuk, nem csak írásban, de szóban is egyre inkább a rajongóid rendelkezésére állsz. Nem csak dedikálásokon, de személyesen és videóblogon is megtalálhatunk téged. Milyen érzés ez a blogoláshoz képest?
Teljesen más, mivel mindenhonnan mást kapsz. Mindig bennem volt, hogy szeretném kipróbálni a vlogolást, de kicsit féltem tőle. Elkezdtem megtanulni, hogyan kell videókat összevágni és ez egy egészen más érzést ad, mint a blogolás. Azt sem szabad elfelejteni, hogy van, aki a blogot nem olvassa, mert túl hosszú, viszont egy videóban ugyanazt tudom neki nyújtani.

A személyes találkozás megint mást ad. Amikor a laptop mögött töltöd az életed egy részét, nehezen tudod felfogni, hogy ’’egyik napról a másikra’’ ott egy rajongótábor, akik találkozni szeretnének veled. A személyes találkozókat azért is találtam ki, mert ők már ismernek engem, így pedig én is megismerhetem őket.

Az ismertté válás velejárója a megannyi negatív vélemény. Mind a mai napig kapsz vádakat, miszerint közhelyes vagy, vagy éppen az írásaidat más, külföldi íróktól veszed át. Hogyan birkózol meg ezekkel? Lehetséges egyszerűen csak figyelmen kívül hagyni mindezt?

Kizárni nem fogod, de ha olyan háttérrel jössz, mint amilyennel én, akkor mindez nem fog érdekelni. Sokszor támadtak a suliban is, mert határozott voltam, ma már lepereg rólam a negatív kritika. Persze, ha valaki olyat mond, amiből fejlődni tudok, az szuper, de ilyet még nem nagyon kaptam...

A negatív hullám egyébként onnan indult ki, hogy az újságírók nem olvastak utánam, csak annyit láttak, hogy a Facebook-on megosztottam gondolatokat, ők pedig azonnal Coelho-hoz kezdtek hasonlítani. Azt azonban nem nézték, hogy van mögötte egy blog, amit hét éve vezetek. Viszont azt sem szabad elfelejteni, hogy a támadás nagy ismertséget hozott, és többnyire ennek köszönhetően tudtam három hónapot az USA-ban tölteni. Gyakorlatilag az álmaim megvalósítását az utálóknak is köszönhetem.

Rengeteg terved van a jövőre és úgy tűnik sosem fogysz ki belőlük. Így hát, kíváncsi lennék, hogyan látod magad 10 év múlva?
Sokat fogok utazni, ahogy azt most is teszem. Szeretnék dokumentumfilmeket gyártani olyan emberek életéről, akik mertek változtatni és valamiben óriási sikert értek el. Jövőre New Yorkban részt veszek egy kreatív írás tanfolyamon, szóval sok izgalom áll még előttem. És amivel az utóbbi időben nagyon kacérkodom, forgatókönyvírás, szeretnék sorozatot írni.

Ha már a jövőről beszélgetünk: fogunk téged is olyan nagyszabású előadáson látni, mint Opraht? Van ilyesfajta indittatásod? Ha nem is Amerikában, de idehaza.
Nem hiszem, hogy itt fogok letelepedni. Teszem a dolgomat, fejlődök, de emellett angolul is ugyanezt csinálom. Nagyon sok munkát kell még ebbe beletenni, de az út, amin vagyok ehhez is vezethet. Voltam olyan előadáson, ahol nem hittem el, hogy azok az előadók, akik kint állnak akkora figyelmet kapnak, amekkorát, miközben semmit sem adnak, csak butaságokat beszélnek.

Beszélgetésünk végére megértettem: mindennek az alapja, az önmagunkba vetett hitünk. Ha bízunk abban, hogy álmaink egy napon valóra fognak válni, és ha teszünk is érte, bizony egyszer csak azt vesszük észre, hogy legyőztünk minden akadályt és elértük, amit akartunk.
Őszintén hálás vagyok Nórinak, amiért lehetőséget adott, hogy ez az interjú megvalósuljon. Nem csak egy esélyt adott számomra, de szavaival rámutatott, hogy mi a helyes hozzáállás az élethez.

Interjú A. O. Estherrel

Mindig velünk vannak. Talán nem látjuk őket, de ha szükség van rájuk,  megérezzük jelenlétüket... Aki ismer, tudja, hogy sosem voltam  igazán kibékülve semmilyen vallással vagy éppen spirituális dologgal. Van egy szkeptikus és realista énem, aki minduntalan visszarántott, ha elgondolkodtam a Mennyország létezésén. Vajon tényleg van Isten? Na, és angyalok?
Az elmúlt napok során kedves ismerősöm kezembe adta édesanyja kedvenc könyvsorozatának első részét,  mely már első soraival egészen új világa varázsolt és új alapot adott meglátásaimnak. A. O. Esther hazánk egyik kiemelkedő írónője, ki angyalokról szóló, Összetört glóriák című könyvsorozatával segít egészen új értelmet adni földi létünknek. A történet egyaránt romantikus, elgondolkodtató, oktató jellegű, melyben megjelennek őseink mitológiái, valós múltjai és rengeteg kitalált teremtmény.
Hosszú, már-már kimerítő levelet írtam Eszternek, szinte nem is bízva a válasz esélyében, személye azonban egyszerűen lehengerlő. Magabiztosságával, kitartásával, kedvességével és inspiráló szavaival képes volt egészen új irányt adni az életemnek, amiért őszintén hálás vagyok neki.
 Lehetőségem nyílt feltenni fejemben sorakozó kérdéseimet, melyekre készséggel válaszolt, olykor olyan részletekbe is beavatva, melyet egészen idáig máshol még nem hozott nyilvánosságra. 

Bevallom, kicsit ideges vagyok, végtére is te eredeti szakmád szerint újságíró vagy. Amikor interjút adsz az nem olyan, mint mikor a hóhért akasztják?
Az első alkalom furcsa volt, mégis, minden percét imádtam. J Mostanra megszoktam az ilyen helyzeteket. Boldog vagyok, ha a könyveimről és a munkámról kérdeznek. A kérdések olykor többet mondanak, mint a kritikák, hiszen ezekből pontosan lejön, mi foglalkoztatja a kérdezőmet a történetemmel vagy a karaktereimmel kapcsolatban és ez jó.

Azt nyilatkoztad korábban, hogy az Összetört glóriák könyvsorozat egy álom alapján született. Ebből merítetted a cselekményeket is, vagy csak az alapötletet szolgáltatta?
A könyv alapgondolata egy tanmese nyomán született meg. Az ominózus történet címe: Az ördög és az angyal.  Érdemes elolvasni! A történet szerint a Mennyországból alászáll egy kicsi angyal, hogy megjavítsa a Pokol leggonoszabb ördögét. A küldetés kilátástalannak tűnik, és bár tudja, odalent sok fájdalom, kín és szenvedés várja majd, mégis belevág, hiszen sziklaszilárd a hite és a szíve tele van szeretettel.
Nos, ez volt az alap momentum, amelyből kipattant a szikra, és amely alapján eldöntöttem, az én főhősnőm is ilyen lesz, mint ez a jóságos kicsi angyal... Maga, a cselekmény azonban merőben más, pláne, hogy az ötödik kötetre már nagyon népes, olykor több száz fős „gárdával” dolgozom, de mostanra a mellékszereplők száma is háromtucatnyira duzzadt. A történet szálai a valós és fiktív történelmi városokon túl a múltba és a jövőbe nyúlnak, álmokon és látomásokon keresztül „futnak” a Földön, a Pokolban és időnként a Mennyországban. Írni valójában a mai napig „álomból” írok, tehát nem tudatosan alakítom az eseményeket, hanem hagyom, hadd sodorjon a képzeletem és a szívem...

Megírni egy könyvet, nehéz feladat, de egy egész könyvsorozatot annál is nehezebb. Az elejétől fogva meg volt az ötlet az egész sorozatra, vagy a folytatások csak menet közben alakultak ki?
Mivel az Elveszett lelkek volt életem első regénye, a kezdet kezdetén nem gondolkodtam a folytatáson, de ahogy elkezdtem írni, a történet egyszerűen életre kelt. Nem én alakítottam, magát alakította. Én csak elmeséltem, amit láttam. Egymás után „érkeztek a filmek” a lelkembe, az álmaimba, én pedig csak győztem megírni őket. Végig úgy éreztem, ebben a kaland-sorozatban nagyon sok erő, szín és újdonság van, és amíg ez így van, érdemes folytatni... :)

A negyedik kötet már megjelent, de mielőtt az ötödik is napvilágot látna, egy újabb könyvsorozatod, a Gombnyomásra első kötetét vehetik kézbe olvasóid, mondanál róla néhány szót?
A Gombnyomásra című regény merőben más, mint az Összetört glóriák, mégis, a stílusát, a filmszerűségét, a hangulatát tekintve szerintem már az első néhány sorból felismerhető, hogy ő is az én „gyermekem”. Ez egy jövőben játszódó romantikus kalandregény, talán a sci-fi kategóriába is belefér, lévén, hogy 2222-ben, egy jövőbeli, ultramodern technológiával felszerelt városban játszódik. A főhősnőm egy átlagosnak tűnő diáklány, Mia Milton, akiről azonban hamar kiderül, hogy minden, csak nem átlagos. A történet érdekessége a jövő megalopoliszát, Manipurát övező fényfal, amely a békés harmóniában élő városlakókat elválasztja a kitaszított emberektől, és az odakint ólálkodó mutánsoktól. Az ÚJ Világ rendje szerint, a Dimenzióváltást követően az emberek képesek arra, hogy lássák egymás auráját, így nem titok többé, ki, milyen lelkületű, mik a szándékai és milyen mértékben képes a fejlődésre. A társadalom könyörtelen: kitaszítja mindazokat, akiktől veszélyeztetve érzik magukat, nem törődve azzal, hogy ez igazágos-e vagy nem. Tehát a világ a fal két oldalán merőben különböző. Odakint középkori viszonyok és vérfürdők, odabent luxussal körülvett békés harmónia vár a jövő emberére. Mia egy véletlen pech-sorozat eredményeképpen a falon kívül találja magát, és a lelki erején múlik majd, képes-e boldogulni a vadak között, vagy hiábavaló volt rövidke kis élete. A kalandjai során egy halott orvos szelleme segíti, aki azt sugallja újra és újra a lánynak: ha kideríti a rejtélyt, egy gombnyomásra megváltozik majd a világ...

Az Összetört glóriákban rengeteg mondai elemet használtál, legfőképpen a Skandináv mitológiát alapul véve. Bevallom, személy szerint én is imádom az Isteneikről szőtt történeteket. Mi adta az alapot, hogy őket is belefűzd a történetbe?
Imádom a mitológiát, kiváltképp a skandináv mitológiát és az északiak hitvilágát. Az Edda-versek számomra ékkövek az irodalom palettáján. Rajongok a skandináv mondákért, versekért, mítoszokért és mesékért. Nem véletlen, hogy Tolkientől kezdve Richard Wagneren át Walt Disney-ig sok-sok művész és író nyúlt ezekhez a témákhoz, hiszen a bennük szereplő lényekben rengeteg fantázia és lehetőség rejlik, amit csak tovább kell álmodni és megszületik a csoda... :)

Hány kötet várható még Sophiel kalandjairól?
Az ötödik kötetet most írom, és bár októberre terveztük a megjelenését, lényegesen korábban, júniusban a boltokban lesz. :) (Ezt neked mondtam el először.) Hatrészesre terveztem az Összetört glóriákat, de később spin-off sorozatokkal folytatom majd az angyalaim és a boszik kalandozását. Ez az olvasóim ötlete volt, és annyira megtetszett, hogy azonnal igent mondtam rá. Így Elijahék és a boszik visszatérnek még, csak más időben és más helyszíneken.

Nemrégiben meséltem egy nagyon jó barátomnak a könyvről, mire a történet rövid ismertetése után csak ennyit kérdezett: Akkor ez most olyan, mint a Twilight? Bár a történet alapvetően egészen más, az alaptörténet, a jó és rossz szerelme mégis hasonlóságot von közéjük, ahogyan a nem teljesen emberi karakterek is. Hogyan vélekedsz erről? Igen, átvitt értelemben olyan, mint a Twilight. Romantikus, de veszélyes szerelem, bonyodalmakkal, misztikummal megspékelve. A lényegi különbség, hogy míg a vámpírok voltaképp halottak, az én szereplőim nagyon is élnek. :)
De hangulatát tekintve párhuzamot húzhatunk. Én nagyon szeretem Stephenie Meyert és a Twilight sagát, minden kötetet megvettem és rongyosra olvastam. Az én történetem annyiban más, hogy a második kötettől kedve a skandináv mitológia vastagon átszövi a cselekményt, illetve komoly „időutazást” teszünka Perzsa Birodalomba. A boszorkányaim ugyanis Cyrus, perzsa király gyermekei, így azt az érát is bemutattam, a masszagétákkal vívott csatától kezdve a lüdekkel való háborún keresztül a Kroiszosszal kötött egyezségig. Tehát a történelem is helyet kap a kötetekben, hiszen a szereplőim több ezer évesek, így van mire visszaemlékezniük.

Elég sok könyvet olvastam már életem során, ám bevallom mostanában egyre inkább szembetűnik mennyi történet alakul azonos vonások szerint. A legtöbb esetben a női főszereplőt, csak úgy, mint a te történetedben Sophielt, több férfi is szereti, neki eddig választania kell. Mit gondolsz, miért olyan közkedvelt motívum az írók körében ez a szerelmi háromszög- esetlegesen több szög. Ez lenne az, amire a legtöbb nő titkon vágyik?
Én azt gondolom, az élet ilyen. :) A csinos és kellemes természetű nőknek általában több „ostromlója” akad, ebben nincs semmi rendkívüli. Aki tisztességes, úgysem él a felkínálkozó lehetőséggel, aki meg mégis, lelke rajta. Rengeteg emberrel beszélek és még többet meghallgatok. Hiszed vagy sem, a történetek java háromszögekről vagy sokszögekről szól... a mai világ ilyen, az emberek nem ragaszkodnak foggal-körömmel a kapcsolataikhoz. A nagyanyáink idejében még életreszóló házasságokat kötöttek, ma azonban, ha valami nem működik egy kapcsolatban, az emberek rohannak a válóterembe vagy szakítanak. Ezt nem én találtam ki, ez a valóság. A férfiak vadászok, kedvüket lelik a nők megszerzésében. Nyilván, amelyiknek van szíve, ha megtalálta a párját, leáll, de amelyik fontosabbnak tartja önmaga boldogságát/élvezetét, egy életen át fut a szoknyák után. Szerintem álságos dolog lenne olyan regényt írni, amiben a szerelmespár tudomást sem vesz a környező világról, minden idilli és soha semmi probléma vagy nehézség nem árnyékolja be a kapcsolatukat. Az is hazudik, aki azt állítja, hogy a házassága/kapcsolata mellett „megvakult”. Attól, hogy az ember elkötelezi magát a másik mellett, még pontosan látja, hogy a mási nem képviselői között akadnak nagyon is vonzó, kedves és vicces egyedek, akik hatnak rá. :) Emberek vagyunk, érzelmekkel, álmokkal és vágyakkal. Meg kell tanulnunk kordában tartani őket, és megbecsülni azt, amink van. De önbecsapás lenne azt állítani, hogy aki révbe ért, aztán vakon és süketen él tovább.
Sokan szóvá tették, hogy Sophiel több férfinek is tetszik. Érdekes, hogy arról nem szól a fáma, hogy az első kötetben egy háremnyi szépség szerelmes Elijahba, sőt, Mizariel, Diril is érte epekedik, de Bardoért, Gabrielért és a többi angyalért, de még Sahranferért is odavannak a nők... ez azért elgondolkodtató, nem? :)

Mivel magam is belekóstoltam már az írás rejtelmeibe életem során, jól tudom, hogy sokszor olyan ez, mint egy hullámvasút. Biztos neked is vannak pillanatok, mikor annyi minden kavarog a fejedben, hogy megfoszt az ihlettől. Hogyan küzdesz meg ezekkel a helyzetekkel?
Sosem volt még olyan, hogy ne lett volna „ihletem”. Tudom, hogy ez a rém minden írót kísért, de én nem ihletből írok. Amióta az eszemet tudom, az álmok világában élek. Halak-ember vagyok, a lényem egyik része folyton odaát van és nagyon jól érzi magát... Egész nap látom a magam filmjeit, így ha a gépemhez ülök, inkább az okozza a nehézséget, melyikkel foglalkozzak elsőként. Jelenleg egy könyvet írok, a Kristályfényt, mégis, pontosan tudom már, milyen lesz a Gombnyomás második része és a következő sci-fim, hogyan alakul majd az első spin-off regényem és a régóta rám váró vikinges történetem.

Van bármilyen rituálé, amit megteszel, mielőtt írni kezdenél, vagy egyszerűen csak elkezded papírra vetni a gondolataidat bárhol és bármikor?
Az angyalaimra gondolok, és megkérem őket, segítsenek abban, hogy nagyon jó és szép történeteket írhassak a nagyvilágnak, és megköszönöm, hogy velem vannak. Ez minden, amit megteszek, mielőtt a gépemhez ülök.

Mi a helyzet az angol nyelvre fordított írásaiddal? Hogy áll a nemzetközi karriered jelenleg?
Gőzerővel dolgozunk a nemzetközi sikerért, és úgy tűnik, nem hiába..., de erről majd hamarosan hírt adok az oldalamon, mert jelenleg épp pezsgőpukkasztás előtti fázisban vagyunk, és úgy illik, hogy megvárjuk a tósztot. :)

Szeretném egy olyan kérdéssel zárni az interjút, mely szinte már elcsépelten hangzik. Hogyan látod magad és a pályafutásod tíz év múlva?
Nemzetközileg elismert íróvá szeretnék válni, akinek a könyveit milliók szeretik szerte a világon. Szeretném, ha a levelesládámat elárasztanák a japán tinik, a brazil fantasy rajongók és az amerikai könyvimádók levelei. Minden országba el szeretnék menni, hogy találkozzak az olvasóimmal és beszélhessek velük. Rengeteg történetet szeretnék még írni, igazi, nagy mesélővé akarok válni, akárcsak a példaképeim.
Szeretném egyszer azt mondani Arnold Schwarzeneggernek, hogy köszönöm, hogy hitet adot és meggyőzött arról, nem számít, ha senki nem hisz bennem, mert minden azon múlik, én mit hiszek, és hajlandó vagyok-e a végsőkig elmenni a céljaimért.
Szeretném, ha a sikerem a családom sikere is lenne, mert ők mindig velem voltak és a szeretetük nélkül nem lennék az, aki vagyok. Mindenhová velük utazom majd, talán egyszer lesz egy lakókocsink, amivel bejárhatjuk a világot.  :)
Nagy álmom, hogy az Összetört glóriák és a Gombnyomás-trilógia filmvászonra kerüljön, és a családommal együtt részt vehessek majd a forgatásokon, és személyesen is megismerhessem a kedvenc színészeimet, rendezőimet, a forgatókönyvírókat, egyszóval, az egész stábot. Tudom, hogy nagyon fogom élvezni, ésbiztos vagyok benne, hogy sikerülni fog!
Szeretnék karitatív munkát vállalni, és segítő kezet nyújani mindazoknak, akiknek szüksége van rá. Szeretném, ha az emberek hinnének az angyalokban, a Jóisten szeretetében, és abban, hogy semmi sem lehetetlen. Valójában órákon át tudnék mesélni a terveimről, de a legfontosabbak ezek.

Őszintén hálás vagyok, hogy megválaszoltad kérdéseimet! :)       
Nagyon jó kérdéseket állítottál össze, élmény volt rájuk válaszolni! Köszönöm a lehetőséget!

Eszter eddig megjelent könyveit az alábbi linken tekinthetitek meg: ITT

Philipp Öttl válaszol

Újabb interjúval érkeztem. Sokat váratott ugyan magára, de remélem, megérte. Számomra mindenképpen, hiszen ezúttal egy igazi moto3-as versenyzőt faggathattam. Valakit, a motoGP világából... Bár válaszai sokkal tömörebbek és nehezebben érthetőek voltak, mint legutóbbi interjúalanyomé, Chrisé, mégis igazi megtiszteltetésnek veszem, hogy hajlandó volt időt szakítani rám, a szezonkezdést pár héttel megelőzően.
Felvezetőként íme néhány szó róla:

Philipp Öttl – angolosan Oettl- német motorversenyző, 1996. május 3-án született Bad Reichenhall-ban. Édesapja, Peter Öttl nyomdokait követve kezdett el motorozni. Korábban versenyzett az ADAC Junior Kupában, a Red Bull MotoGP Rookies Kupában, a német 125 IDM 125 GP bajnokságában és a spanyol moto3-as bajnokságban is.
Évek óta Kalex KTM motorral versenyez, a hagyomány pedig továbbra sem szakad meg, 2014-ben az Interwetten Paddock Moto3 csapat egyetlen versenyzőjeként áll rajthoz.

- Túl vagyunk a szezont megelőző első teszteken, és az eredményeid igazán nem mondhatóak rossznak. Mi a véleményed a motorról és az esélyeidet illetően?
Eddig minden jónak tűnik. Az új Kaley KTM soat fejlődött az előző évekhez képest, különösen a gyors kanyarokban sokkal jobb. A csapat 4 éve ugyanaz, szóval jól megy a közös munka. 

- Nem te vagy az egyetlen a családodban, aki ezt a karriert választotta. Édesapád inspirált, hogy te is motorversenyző legyél?
Édesapám 11 éve versenyzett bajnokságon… de én mindig is motorozni akartam

- Ki a példaképed a motoGP világából?
Nincs olyanom.

- Milyen más sportokat szeretsz? szoktál sporteseményeket nézni a tévében?
Szeretek biciklizni és Motocrossozni. Remek edzés és szórakoztató is!

- Mi a hobbid? Mit csinálnál, ha nem lehetnél motorversenyző?
Úgy vélem az edzésem ugyanakkor a hobbim is, mert tényleg szeretem és komolyan érdekelnek a motorok, szóval úgy vélem, ha nem lehetnék versenyző, szerelő lennék.

- Van olyan ellenfeled, akitől komolyan tartasz?
Mi kölcsönösen tiszteljük egymást, de nem vagyunk nagy barátok. Magunkra kell koncentrálnunk és normális esetben nincs is időnk egymásra.

- Ha része vagy a moto3-nak, sokat kell utaznod… Szeretsz utazni a világ körül vagy inkább fárasztónak érzed? A barátaid és a családod gyakran veled tartanak?
Nem látok túl sokat az úticélokból, de ha van egy kis szabadidőm élvezem felfedezni az országok közötti különbségeket.
Édesapám mindig velem van, mert adatrögzítőként dolgozik a csapatban és természetesen ő a menedzserem is.

- Nagy vagy kicsi családod van? Mit szóltak ők és a barátaid a karrieredhez? Nehéz megtalálni az egyensúlyt egy normális tinédzser és egy motorversenyző élete között?
Kicsi családom van, akik érdeklődnek eziránt a sport iránt.
Igen, úgy gondolom, hogy ebben a korban, nehéz megtalálni az egyensúlyt.

- Mi újság a lányokkal? :)
Haha :) Ez bonyolult. Nincs barátnőm.

- Hogyan látod magad 20 év múlva?
Nem tudom. Remélem, egészséges leszek.

Interjú Chris Vlok-al

Szerencsésnek mondhatom magam, hogy majdani újságíróként, már most lehetőségem nyílt egy újabb interjú elkészítésére. Beszélgetésem alanyának Chris Vlokot, a fiatal új-zélandi autóversenyzőt választottam, ezzel tovább gyarapítva a technikai sportokban szerzett ismereteimet.
Mindig is jó alanynak véltem a fiatal, kezdő versenyzőket, hiszen korukkal, tapasztalataik megszerzésével ők is sokat változnak majd. Kíváncsi lennék, vajon mit gondolhatnak a már korosodó autóversenyzők még gyermekként adott interjúikról. És persze arra is, vajon milyen differenciával állnak egy-egy helyzethez.
Az interjú készítésekor teljesen szabadkezet kaptam. Chris azt ígérte, kérdezhetem bármiről, én pedig felvillanyozva vetettem bele magam a lehetőség kiélvezésébe. Ezúttal nem egy oldalt képviselő cikkíróként vállalkoztam a feladatra, csak mint önmagam, a sportmániás fiatal.
Elöljáróban úgy érzem, köteles vagyok pár szóban bemutatni interjúalanyomat, hogy felkészültebben olvashassátok el beszélgetésünk lefolyását – már amennyiben ilyesmire vetemednétek.
Chris, 1992. szeptember 17-én látta meg a napvilágot, Capetownban, Dél-Afrikában. 2008-ban tette le voksát az autóversenyzés mellett és indította el karrierjét, miután saját pénzéből finanszírozott magának egy E30-as BMW-t. Mindezidáig láthattuk az E30 BMW Series NZ-ben, az Új-Zéland Formula Ford-ban, a Quebes Formula Tour 1600-ban, a South Island Formula Ford-ban, a Toyota Racing Series-ban, a Formula 3 Ausztrál Versenyzők Bajnokságában, a JK Racing Asia Series-ben és az European F3 Open-ben, jelenleg pedig a Brit Formula 3-ban éli ki szenvedélyét. A nagy versenyszellemű rajongók már a Hungaroringen is találkozhattak vele 2012-ben.

-       Chris, alig öt éve kezdtél versenyezni. Ki, vagy inkább mi inspirált téged arra, hogy ezt a karriert válaszd és mit szóltak döntésedhez a szüleid és a barátaid?

-       Igen, egy BMW E30-assal kezdtem versenyezni, melyet magam építettem. Vicces, mert sem a családomban, sem a baráti körömben nem volt olyan, aki része lett volna az autóversenynek. Ettől függetlenül nagyon szerettük a kocsikat, régen vettünk, majd eladtunk pár autót a bátyámmal, hogy pénzt kereshessünk a középiskolai tanulmányaink alatt. Különösen megszerettem a régi 3 szériás BMW-ket és nemsokára lett is otthon egy kisebb gyűjteményem.
Annak ellenére, hogy a családom nem igazán volt részese az autó- és motorversenyzésnek, én mindig úgy éreztem, hogy szükségem van a sebességre és ez az érzés hamar része lett autóvásárlási szokásaimnak is. Egyre gyorsabb kocsikat vásároltam, vagy csak gyorsabbá akartam tenni a már meglévőt. Azt hiszem innen jött az ötlet, hogy építsek egy versenyautót. Szóval, amikor egy öreg, bontásra váró 1984 318I BMW elérhetővé vált 400 dollár körüli értékben, úgy éreztem ez lesz a hozzá a megfelelő alap, így gyorsan megvettem. Ez tényleg a pillanat szelleme volt. Alighogy eszembe jutott az ötlet, megtaláltam az autót és pár nap alatt meg is vettem.
A családom folyton azzal jött, hogy csak az időmet és a pénzemet vesztegetem, de attól a perctől fogva, hogy eszembe jutott az ötlet, képtelen voltam mást csinálni, míg meg nem valósítom. És ez nem is történt másképpen. Tudtam, hogy megbánhatom majd, hogy elköltöttem azt a kevés, nehezen megkeresett pénzemet is, de megvettem az autót és ugyanazon a napon rendeltem hozzá pár alkatrészt is.
Tisztán emlékszem a napra, amikor elmentem érte és anyukám is velem tartott.
El kellett vontatnunk az autót a helyi szerelőhöz, hogy felszerelje az üzemanyag-szivattyút, hogy az autó elindulhasson. Azon az estén később édesanyám elvitt a szervizbe, hogy elhozhassam a kocsit. Hazafelé végig szorosan a nyomomban volt, úgy hiszem, így akart tesztelni egy kicsit, hiszen ez volt az első alkalom, hogy autót vezettem.
Anyám rémületére aztán hamarosan elkezdtem róni az utakat és csodálatosan éreztem magamat – Azonnal a megszállottja lettem.
A korlátozott költségvetésem miatt minden munkát magam végeztem, így nagyon kevés tapasztalatom volt az autókkal. Menet közben tanultam és nagyon élveztem.
Pár héttel később sikerült befejeznem a kocsit. Festettem rá néhány csíkot, majd az eredeti kerekekre is, ezután elvágtam a rugókat, hogy kisebb legyen az autó, beszereltem egy bukókeretet, egy kagylóülést és egy versenyhámot is. Kicseréltem a kormányt egy igazi versenykormányra és lyukakat fúrtam a hangtompítóba is, hogy hangosabb legyen. Jól nézett ki az első útján a helyi pályán, de sajnos rá kellett jönnöm, hogy sok mindenen kell még dolgoznom, hogy igazán jó és gyors legyen.
Elkezdtem járni a helyi BMW Racing Club üléseire, ahol pár idősebb tag személyében sikerült új támogatókra lelnem. Egyikük nekem adott egy verseny overállt, amit annak idején ő viselt, és adott néhány régi verseny fék-padot az autójából is. Hamarosan egy igazán gyors autót tudhattam magaménak, így azonnal bejelentkeztem az első futamomra.
Az első versenyemre a családomat is magammal vittem, akik amint megtapasztalták, azonnal megszállottá váltak és ez a mai napig sem múlt el. Én tényleg boldog vagyok, hogy támogatnak és részt vesznek a karrieremben, mert ez csak még élvezetesebbé teszi.

-       Számos kategóriában, és helyszínen versenyeztél már. Mik a tapasztalataid? Melyik a kedvenc pályád? Van esetleg olyan is, amelytől tartasz?
Nagyon szerencsés vagyok, hogy ilyen sok kategóriában versenyezhettem, rengeteg különböző autóval, igen! Nagyon sok jó tapasztalatom van a motorsporttal, és úgy hiszem, nem tudok olyan alkalmat mondani, mikor rossz érzésem lett volna egy versenyhétvége után – még akkor se, ha az adott verseny nem sikerült jól. Mindig élvezem a hangulatot.
A kedvenc tapasztalatom a Spa Francorchamp-i verseny kellene, hogy legyen az idei évből. Nagyon emlékezetes volt számomra, sok sikerrel a versenyemen, de élvezetes volt személyesen végignéznem a 24 órás versenyt is a családommal és a barátaimmal.
Vezetés szempontjából a kedvenc pályám a Hungaroring, a második pedig a Montreal Circuit GP (Circuit Gilles Villeneuve). A Hungaroring nagyon technikai, de elég gyors folyású, így nagyon élveztem a kihívást. Montreal azonban, tekintve, hogy utcai pálya, elég nehéznek bizonyult, de mivel egy Forma 1-es hétvégén vezettem ott, a hangulat csodálatos volt!
A legfélelmetesebb pálya a Brands Hatch. Nem szeretem a hátsó szakaszt.

-       Az autóversenyzéshez állandóan utaznod kell. Hogyan bírod ezt az életformát? Igazán fárasztó, nem de?
Igen, időnként tényleg az. Az első utazások minden évben nagyon izgalmasak és szórakoztatóak, hiszen egy új szezon veszi kezdetét, új kalandokkal és új emberekkel. Azonban a szezonok alatt folyamatosan repülnöm kell London és Új-Zéland között. Mára már egészen hozzászoktam, és a semmittevésben is találok élvezetet, például filmet nézek a 23 órás út alatt. Amikor ott vagy, ez egy teljesen más történet.
Általában a csapattal utazom, nagyon jó helyekre, szóval ez tényleg élvezhető.

-       Mennyi időt szánsz arra, hogy testedet a megfelelő kondiban tartsd? Milyen módszereid vannak rá? Van esetleg káros szenvedélyed, amiről mindezek mellett sem tudsz lemondani?
Alapvetően 15-20 órát edzek hetente, többnyire cardio dolgokat az edzőteremben, de nagyon szeretek futni, így rengeteget futok, és sokszor úszom is, néha pedig biciklizni is szoktam. Egyébként sokfélét sportolok, – nem sok fizikai aktivitást igénylő sportokat is űzök, mint a tenisz és a baseball - a labda sportok mindig viccesek, akkor is, ha csak passzolgatunk a barátaimmal, mikor együtt lógunk.

-       Mi a legfőbb cél, amit el szeretnél érni a későbbiekben?
Több célom is van, de a legfőbb, hogy a Forma 1-ben versenyezhessek. A Forma 1 mellett azonban igazán érdekel az Indycar, a DTM, a Le-mans és a V8 Supercars is, így szeretnék versenyezni ezek közül valamelyikben, bizonyos szakaszokon. 

-       Bár a száguldás okozta adrenalin, sok versenyző szerint felülmúlhatatlan élmény, nem szabad megfeledkeznünk az autóversenyzés veszélyeiről sem. Volt már komolyabb baleseted?
Az adrenalin tényleg egy olyan dolog, melyet még nem sikerült pótolnom, vagy hasonlóképpen előidéznem más dolgokkal az életemben, így tökéletesen egyetértek ezzel.
Minden sportnak része a veszély, egyszerűen csak a motorsportokénak sokkal nagyobb. De azt hiszem ez az egyik oka annak, hogy ennyire kifizetődő és élvezetes.
Amikor beülsz a kocsiba el kell felejtened, hogy mi történhet és arra kell koncentrálnod, hogy mi az, amit engedsz, hogy megtörténjen. Történnek balesetek, de a legtöbb a sofőr hibájából (pl. mikor megszűnik a koncentráció). Szóval én próbálok arra koncentrálni, hogy megfelelően tegyem a dolgom és sikerüljön figyelmen kívül hagynom minden ’’mi lesz, ha…’’ dolgot vagy eshetőséget. Ahogy a mondás tartja: „Ne próbáld irányítani, az irányíthatatlan!”

-       Mely más sportágak játszanak még szerepet az életedben?
Rengeteg sportot szeretek! Vitorlázás, repülés, mindenféle motorsport, jégkorong, kosárlabda, rögbi, tenisz, golf és sok más!

-       Úgy tudom, üzletemberként is remekelsz. A versenyzés, edzés és egyéb elfoglaltságok mellett, elég időd jut arra, hogy megpróbálj normális fiatalként élni?
(nevet egy kicsit) Igen, nagyon érdeklődöm az üzletvilág iránt, és bár sok időt töltök azzal, hogy a projekteken dolgozom, mindig van egy kis időm, hogy egy normális, huszonegy éves fiú legyek.

-       Milyen karriert tudnál elképzelni magadnak, ha nem lehetnél autóversenyző?
Ha nem versenyezhetnék az autókkal, azt hiszem repülőt vezetnék (műrepülőként) vagy esetleg boboznék. Az egyik barátom, akivel sokat edzek, tagja volt az egykori olimpiai bobcsapatnak, így én is nagyon érdekelt lettem a sportban általa.

-       Hogyan látod magad húsz év múlva? Család, gyerekek, „nyugdíjas évek”?
Húsz év múlva… Ezt nagyon nehéz elképzelni. Egyelőre csak élvezem a jelent, de amit tudok mondani, az az, hogy szeretnék egy házat Dél-Franciaországban addigra… vagy talán egy jachtot. Valószínűleg egy fiatal családot is.

-       Interjúm utolsó kérdéseként, úgy érzem muszáj rákérdeznem arra is, mely számos lány fejében gondolatokat ébreszt. Van barátnőd, Chris? :) Ha igen, ő hogyan viseli a szenvedélyes, ugyanakkor életveszélyes munkádat?
(mosolyog) Nem, nincs barátnőm. Jelenleg annak van értelme számomra, ha egyedülálló vagyok, a sok utazás és a motorsporttal járó kötelezettségek miatt, de hé, talán, ha belép az életembe a megfelelő lány, soha nem lehet tudni… talán mindez megváltozhat!

A rögtönzött kis interjú végeztével, szeretném megköszönni Chrisnek az együttműködést, és, hogy kitartóan válaszolt a legidegesítőbb üzeneteimre is. A nagyon aranyos fényképéért, melyen hazánkat köszönti, pedig különösen hálás vagyok. 

Emellett mindenképpen köszönetet kell mondanom Adrinak és Noncsinak az angolban nyújtott segítségért, melyre valljuk be, szükségem volt egy kicsit, hiszen nem tartok benne még kiemelkedő szinten.
De ami talán a legfőbb, hogy őszintén hálás vagyok mindenkinek, aki vette a fáradtságot arra, hogy végigolvassa a sorokat. Ígérem, még találkozunk!